EGYEDÜL JÉZUS: az Ut az Igazság és az Élet

Az örök élethez sem vallási hagyományok követése, sem általunk mondott jó cselekedetek, sem tökéletes életvitel nem vezet az Atyához. EGYETLEN UT VEZET AZ ATTYÁHOZ JÉZUS KRISZTUS KERESZT ÁLDOZATA AMIT ÉRTED TETT !

ISTEN ÜDVTERVE: A MEGVÁLTÁS MŰVE.

 

 Isten megmondta a Sátánnak amikor bünbe vitte az első emberpárt, hogy az aszony magva a fejére fog taposni.  Ő már akkor elkészítette a megváltás Müvét mert az ember szabad akaratát nem korlátozta. Döntés jogát úgyan  úgy megadta mint angyalainak akik fellázadtak ellene a Menybe amikor Lucifer oldalára állott az angyalsereg egyharmada. A vállasztást az emberre bizta, hogy Istennel él vagy az Ördögnek hísz.

 Sajnos az embert befojásolni tudta a Sátán és a tiltott gyümölcsből szakitott amelyet Isten megtiltott, hogyha abból eszik meghal.Az ember engedetlensége nemcsak testi halált hozott az emberiség számára, hanem lelki szellemi halált is mert Isten számára halot lett, mert az ördögé lett.

 Ezért Isten elkészitette a Megváltás Művét amely a lelki szellemi megváltásból és a dicsőséges feltámadásból áll. Az ember engedetlensége által és elkövetett bünei által megváltásra van szükség, ezért kűldte el Isten az Ő Fiát a menyből hogy engesztelést szerezen és megváltsa azokat akik hisznek az Ő áldozatába.

 Isten megváltó Művére azért volt szükség, hogy az emberiség visszataláljon az Atyai Házba a Mennyország Birodalmába. Isten nem akarja, hogy megtörténjék még egy lázadás ellene ezért a földi élet egy átmenet az örökkévalóságba az ember számára.

 Az ember földi élete isteni szemmel rövid, hetven vagy nyolcvan esztendő, de sokan vannak akik ezt az időt sem érik el. Ezért készen kell lenni az elköltözésre, mert nem tudjuk Isten meddig szabta meg földi életünket.

 A földi élettel nem zárul le az ember élete, mert szellembe tovább él. A test visszatér a földbe mert a föld anyagából vétetett, de a lelke és a szelleme tovább él. Ezért az ember földi életébe dönti el az őrőkké való sorsát, hogy Istennel él a mennybe, vagy az örök kárhozat birodalmába a pokolba.

 Isten ezért készítette el üdv tervét, hogy kivitelezze a Megváltás Művét amelynek lényege az emberiség megmentése örök életre juttatása. Ez a megmentő terv, hogy Isten az Ő fiába emberi testet öltött. Láthatóan megmutatta hatalmát a földön, tanitotta az embereket a szeretetre az alázatoságra és az igazságba való járásra. Sok csodát tett, betegeket gyógyitott, halotakat támasztott fel ami a bibliába le van írva.

 Jézus Krisztus Isten Fia azért jött a világba, hogy megmentse azokat akik hisznek benne ezért amiért az Atya küldte elvégezte. Saját magát áldozta fel, mint áldozati bárány a világ büneiért. Meggyalázták, megverték, majd keresztre fesziteték. Drága vére kifolyt emberi testéből, hogy bűneitől megmossa azokat akik hísznek benne.Mer Isten igéje azt mondja: vér ontás nélkül nincs bűnbocsánat. Ezt végezte el Jézus Krisztus, hogy Isten megbocsássa az emberek bűnét amit elkövettek ellene.

 Jézus halála megtörtént a golgotai kereszten és eltemeték. Harmad napra megtörtént a történelem legnagyobb csodája Jézus Krisztus feltámadt a halotak közzül elsőnek, azoknak akik hisznek benne és az Ő feltámadásában. Megmutatta az emberiségnek, hogy mindazok felfognak támadni az utolsó napon, akik hisznek őbene.

 Jézus Krisztus azért öltött emberi testet, hogy helyetesitő áldozatként felajánlja életét Istennek és magára vegye az emberiség bűnét. Mert az ember saját magát megváltani nem tudja, ezért az Isten saját Fiába végezte el megváltó munkáját.

 Ezért a Megváltás Műve az Atya Isten szabaditása az Ő Fián Jézus Krisztuson keresztül, hogy az Ő mennyei  Birodalma újból benépesüljön teremtményeivel.

 Az embereknek tisztába kell lenni,hogy a Sátán a földi uralmat a bűneset miatt magának megszerezte és ő az e világ istene aki hatalmat gyakorol az emberiség felett.

 Isten azért küldte el fiát, hogy a Sátán munkáját lerontsa és hatalmából visszaszereze az emberi lelkeket, hogy az Atyai házra ujból rátaláljanak és mint Isten gyermekei örök boldogságban éljenek a Mennyek Királyságában. Ezt nevezük Isten Megváltó Művének.

 

 Hogyan történt a megváltás: 

 

Istennek magára kellet, hogy vegye az emberiség bűnét amely lázadás és engedetlenség volt, az első emberpár részéről, amely kárhozatra juttatta az emberiséget.  Ezért testet kellett öltenie és mint testben megjelenni az emberiségnek, hogy megmutasa a kivezető útat az ősbűnből.

 Fel kellett áldozni magát azért, hogy az isteni szeretet az emberben felébredjen és hasonlóvá váljék őhozzá.    Ezt a művet végezte el az ember Jézus, aki Isten Fiaként feláldozta magát a Golgotai kereszten, hogy aki hiszen őbenne és megváltó munkájában örök élete legyen és megszabaduljon a kárhozattól, amelyben minden ember bele születik, mert az ősszülők engedetlenek voltak Isten parancsának.

 Jézus mint emberi gyermek Szűz Máriától születet de Istentől fogantatott Szent Szellem által. Nem földi apától lett. József csak nevelő apja volt aki felnevelte. Harminc évesen kezdte el  tanitói munkáját. hogy megismertese Isten akaratát az emberiséggel.

Első dolga az volt, hogy megmutassa az embereknek hogyan lehet bekerülni  Isten Országába. Ezért lement a Jordán folyóhoz és bemeritkezett Keresztelő János által, aki röktön felismerte benne Isten Fiát a Mennyből elküldött Isten fiát.

Alámeritkezése után a Szent Szellem látható formába galamb alakban reá szált és betöltekezett Szent Szellemmel és hang hallatszott az égből: Te vagy az Én szerelmes fiam akiben én gyönyörködöm. (Márk:1:11.) A SZellem pedig elvitte a pusztába, hogy megkisértessen az ördög által, mert Ő azért jött a világba, hogy az ördög munkáját lerontsa és hirdesse Isten országának közeli eljövetelét.

Az ördög kisértéseinek ellen tudott álni mert ugyan emberi formába volt, de Isten Fiaként teljesitette feladatát, mert azért jött a világba, hogy győzelmet arason a Sátán felett.

A pusztába való kisértés volt az első győzelem a Sátán felet, mert megvárta az ördög, hogy mint ember meg éhezzen és testi vágya miatt elbuktassa és csődbe menjen Isten megváltó munkája.

Az első kisérlet az volt, hogy mivel nagyon éhes volt változtassa át a köveket kenyéré. Jézus ellen állt a kisértésnek és Isten igéjével válaszolt. Nem csak kenyérrel él az ember hanem minden igével amely Isten szájából származik. (Máté: 4:4.) Már itt a Sátának a kisértése nem sikerült.

A második kisérlet az volt a Sátánnak, hogy felvitte a Jeruzsálemi templom tetejére és azt mondta neki: Ha Isten fia vagy, vesd alá magadat, mert meg van írva: Az ő angyalainak parancsolt felőled és kézen hordoznak téged, hogy meg ne üsd lábadat kőbe. Monda néki Jézus: Viszont meg van írva: Ne kisértsd az Urat a te Istenedet. (Máté: 4: 6-7.) Ez a kisértés sem sikerült hiába ismeri a Sátán az Isten igéjét.

A  harmadik kisérlet az volt, hogy látomásba megmutatta a föld minden országát annak kincseit és javait és ezt mondta: Mindezeket neked adom, mert nékem adatott, ha engem leborulva imádsz. Jézus felelete Isten igéje volt: Eredj el Sátán Mert meg van írva. Az Urat a te Istenedet imádd, és csak néki szolgálj. (Máté:4:10.) És a Sátán eltávozott tőle egy időre. Ezekkel a megkisértésekkel kezdődött el jézus földi szolgálata, hogy az ördög kisértéseinek ellene ált, amelyet földi ember nem tudott volna véghez vinni.

Tanítói munkájának kezdetén meghirdette Isten országának elközelitését. Betelt az idő elközelitett Istennek országa. Térjetek meg és híggyetek az evangéliumba. (Márk: 1:15.) Hirdette isten országának eljövetelét. Hogyan és miképen lehet abba bejutni. Tanitványokat hívott el, akiket felkészitett az evangélium hírdetésére. Sok csodát tett embereket gyógyitott halotakat támasztott fel, démonokat ördögöket űzött ki az emberekből. Miglen eljött saját maga feláldozása az emberiség bűnéért. Kereszthalállával engesztelés szerzett az Atya Istennél az emberiség bűnéért.

Jézus Krisztus áldozati halála egy egyszeri esemény volt. de kihatása minden időre szóló, a multra a jelenre és a jövőre is. Amit Jézus tett, az egyszeri volt és soha nem ismétlődik meg, mert szellemi tett, és mert szellemi tett, ezért vált földi módon láthatóvá.         Az embereknek erről tudomást kellet szerezni, hallani kellett tanitásait, látniok kellett kinszenvedéseit és halálát.

Jézus Krisztus kereszthalálának szellemi mibenléte és szellemi ereje van. A szeretet volt az az erő, ami az ember Jézust képessé tette, hogy elviselje azt a szenvedést, amibe mindenki más belepusztulna.

A szeretet volt az ami felismerte ennek a szenvedésnek a szűkségeségét és a szeretet inditotta, hogy halálával megmentse az emberi lelkeket a kárhozattól és ez már a földi életbe megtörténjen a megváltás által helyetesitő áldozatként.

Jézus Megváltó Műve minden időnek szól,Ezért egyszeri marad, mert a létrehozó szellemi ok amely Isten terve volt megtette hatását, és nincs rá szükség, hogy megismétlődjék. A jelen a mult és a jövő minden embere részesedhet belőle.  Mert minden ember megkaphatja a kegyelmeket amiket Jézus a kereszten szerzett.

Irgalmas cselekedete soha nem merül feledésbe, mert az nem emberi cselekedet volt, hanem Jézusban maga Isten halt meg  az emberekért mint Fiu, és így ez a tett egyszeri esemény, és az is marad.

Az emberiség hosszú időn keresztül a bűn állapotában tartózkodott a földön, mielőtt Jézus Krisztus a megváltó megkönyörült az embereken. Mer a törvény betartása és azok megcselekvése lehetetlen volt. Ezért feláldozta magát,  aki bűnt nem cselekedet és ezért kereszthalála által mindenki megváltást kapott, aki benne hisz és megtartja az Ő parancsolatát.

Az emberiség nagy része ma is sötétségben él mert az Isten ellenfelének a Sátán hatalmában vannak. A megváltás és a kegyelem kész Isten részéről, mert Jézus meghalt és kifizette halálával a váltságdijjat.

Az emberiség amikor felismeri Jézus Krisztus Megváltó Művét akkor megváltásra talál a bűnből és a halálból, mert Ő nemcsak a jelen hanem a jövő emberéért is meghalt.

Erről a hatalmas szeretetről mindig és minden időben és mindenhol ismeretet szerezhetnek az evangélium által és csak az embereken mulik, hogy elfogadják és igénybe veszik e a megváltás kegyelmét.

Akik ezt elfogadták azokba Isten Szelleme él, mert Ő szellem. Ha szeretünk és az Ő parancsolatait megtartjuk, Isten fiai vagyunk és a látható világba hordozuk az ő képmását.

Az Atya Isten azért küldte el az Ő Fiát,hogy benne éljünk és úgy éljünk ahogy ő élt. Isten parancsolatának és Jézus beszédének szigorú betartása és megcselekvése vezet örök életre. Ezt kivánom minden embernek. ÁMEN.

                              Pázmán Gyula

                Isten kegyelméből az Úr szolgája.

 

        JÉZUS KRISZTUS

a szabaditó, megváltó és az

            Üdvözitő.

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 70
Tegnapi: 44
Heti: 232
Havi: 909
Össz.: 288 861

Látogatottság növelés
Oldal: ISTEN ÜDVTERVE: A Megváltás Műve.
EGYEDÜL JÉZUS: az Ut az Igazság és az Élet - © 2008 - 2024 - pazman.hupont.hu

A HuPont.hu honlap ingyen regisztrálható, és sosem kell érte fizetni: Honlap Ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »