EGYEDÜL JÉZUS: az Ut az Igazság és az Élet

Az örök élethez sem vallási hagyományok követése, sem általunk mondott jó cselekedetek, sem tökéletes életvitel nem vezet az Atyához. EGYETLEN UT VEZET AZ ATTYÁHOZ JÉZUS KRISZTUS KERESZT ÁLDOZATA AMIT ÉRTED TETT !

MEGGYŐZŐDÉSEM A BIBLIÁRÓL ÉS ISTEN LÉTEZÉSÉRŐL.


Bizonyságtevéshez  használt igék: Mert a Jézus Krisztusban való élet lelkének törvénye megszabadított engem a bűn és a halál törvényétől. (Róma8:2.)

Aki megszabadított minket a sötétség hatalmából és átvitt az Ő szerelmes Fiának országába.(Kolosé:1:13.)

A biblia számomra és minden hívő ember számára iránytű ami megmutatja, hogy az ember eben a világban hogyan juthat egy dicsőségesebb igazi életre, amit a meny discsőségében fogunk megtapasztalni. Ahol nincsen gond, fájdalom szenvedés és a halál nem  ismerős.

Az emberek véleménye kűlömbözők, én most a saját véleményemet és meggyőződésemet írom le eddigi tapasztalataim alapján.

A bibliát Isten kiválasztott szent emberei írták, akik a Szent Szellem sugallatára megírták Isten kijelentéseit az emberre és a világra.

Tudósit arról, hogy mik voltak, mik vannak és mik lesznek, mert az Isten a formálója és irányitója világunknak. Semmik nem véletlenek, minden Isten tervei és jóváhagyása szerint történik.

Ő a világ fentartója irányitója és kormányzója. Az Ő akarata nélkül semmi nem müködne. Minden az Ő akaratából van és lesz és történik, csak erről a világ nem nagyon akar tudomást szerezni.

Isten a világot jónak, szépnek és igazságosnak teremtette. Így alkotta meg az embert a teremtéskor, hogy uralkodjon a földön minden teremtménye felett.

De a lázadó fő angyal Lucifer, akit Sátánnak és Ördögnek is nevezünk megkisértette az első emberpárt és letéritette  Isten által kijelölt utjáról és hatalmába keritette. Ezért az ember elveszitette uralmát a föld felet engedetlensége miat. Így lett ennek a világnak istene a sátán.

De ki is valójába Isten, gondolkoztál e erről testvérem? vagy pedig úgy gondolod az a papnak a feladata.

Először is gondolkozz el magadon, hogyan lettél te, értelmes emberi lény aki tudsz gondolkozni, tervezni, megvalósitani és irányitani saját magadat.

Tudod,hogy egy kis sejtecskéből magból az anyaméhbe kifejlődtél emberré lettél. Nem csodálatos?

Másodszor gondolkoztál e azon, amikor nap mint nap felkelsz az ágyadból, hogy ahol élsz a fák a virágok az állatok és a növények élnek és idejűk elmulásával elpusztulnak és a magból újra kelnek és újra élnek.

Harmadszor, gondolkoztál már azon, hogy a nappalt hogyan követi az éjszaka a napot hogyan váltja fel a hold és a csillagok. Hogyan lesz tél, tavasz, nyár és ősz.  Hogyan van eső hó vagy jég.

Ez magától a semmiből a senkitől nem jöhetet létre. Semmiből csak semmi lehetséges ezt álitja a tudomány. Ez emberileg így is van.         De Isten a szellemiekből hozta elő a látható világot amit a világ nem tud elfogadni.

Tehát volt valaki vagy valami ami világunkat létrehozta megteremtette írányitja, fenttartja és kormányozza. Ez a láthatatlan ISTEN és ha ezt te nem hiszed akkor a gondolkodásodda nagyon nagy baj van mert még nem jutottál el a teljes felismerésre.

Miért van az, hogy az emberek nem hiszik az Istent?                        Azért mert, ha ismernék a szentírást volna íránytű ami útbaigazitaná.  Ha ismeretlen helyen mondjuk egy erdőben vagy, ha nincs velünk iránytű eltévedünk.

Így van ez a mi életünkkel, ha nem olvassuk a bibliát és nem kérjük Isten Szent Szellemének a vezetését eltévedünk és rossz úton járunk. Ezért a hívő ember iránytűje a biblia. Vezetője a Szent Szellem ami az ember szellemén keresztül a gondolatait és cselekedeteit írányitja.

Az emberiség az első emberpár bünbeesése óta a Sátán befolyása alatt vannak, ő pedig a hazugság atyja emberölő kezdettől fogva és mindig félrevezeti az emberiséget. Azt akarja, hogy ne  higgyél a bibliának, hiszen emberek írták és az emberek sokszor tévednek. Ne hidd, hogy van Isten, ne hidd hogy van sátán, vannak démonok, angyalok, sőt el ne híd, hogy van Menyország és van Pokol, sőt el ne híd, hogy van üdvösség és örök élet mer ez mind butaság.

A Sátán és a világ azt hiteti el veled, hogy majomtól származol és a véged a halál ahol a férgek megesznek és mindenek vége. éljed az életet lopjál, csaljál, hazudjál, sőt a földi élvezeteket hajszoljad, dohányozzál, fogyaszál szeszes italt, drogozzál, paráználkodjál, élvezd az életet, mer úgy is egyszer meghalsz és akkor mindennek vége.

Az ördög azt is eltüri, ha vallásos akarsz lenni legyél vallásos, de ne legyél hívő. Járhatsz templomba, de ne vedd komolyan hisz ez csak megszokás.

Sajnos az emberiség nagy része így éli az életét. Én is így éltem a fiatalságomat valásosan, amig Isten meg nem szólított.                     De ennek az életnek vége szakadt, megtértem, újjászületem Krisztusban. Nem fogyasztok szeszes italt, nem dohányzom, káros szenvedélyeknek nem élek, hanem él bennem Krisztus aki engem megszabadított és új emberé formált. Övé legyen a dicsőség örökkön örökké. ÁMEN. 

                                                         Pázmán Gyula

                                            Isten kegyelméből az Úr szolgája.

 




 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 59
Tegnapi: 20
Heti: 79
Havi: 756
Össz.: 288 708

Látogatottság növelés
Oldal: Meggyőződésem a biliáról és Isten létezéséről
EGYEDÜL JÉZUS: az Ut az Igazság és az Élet - © 2008 - 2024 - pazman.hupont.hu

A HuPont.hu honlap ingyen regisztrálható, és sosem kell érte fizetni: Honlap Ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »