EGYEDÜL JÉZUS: az Ut az Igazság és az Élet

Az örök élethez sem vallási hagyományok követése, sem általunk mondott jó cselekedetek, sem tökéletes életvitel nem vezet az Atyához. EGYETLEN UT VEZET AZ ATTYÁHOZ JÉZUS KRISZTUS KERESZT ÁLDOZATA AMIT ÉRTED TETT !

A SZERETET A KERESZTÉNYSÉG LEGFŐBB ÉRTÉKE.

 

A szeretet a kereszténység legfőbb értéke, mert Isten maga a szeretet.Ezért küldte el a meny dicsőségéből egyszülött Fiát, hogy emberi formát felvéve a szeretetet hirdesse az emberiségnek.

A szeretet jött le a földre a menyből, mint gyermek, amikor Szüz Mária megszülte első szülött fiát amelyet Gábriel angyal nevezet el Jézusnak Isteni parancsra.

A prófétai kijelentés szerint kellett megszületni egy szüztől, nem férfi akaratából, hanem  Istentől Betlehem városába.

A Mindenható Isten Máriát, József jegyesét választotta ki, hogy megszülje Isten egyszülöt fiát amelynek születési  idejét az Egyház karácsonykor ünnepli.

A karácsony ünnepét a szeretet ünnepének kellene tekinteni az egész világon.  Mert Isten nagy szeretetéből elküldte fiát a világba, hogy a világ üdvözűljön Ő általa.

Próbálták ezt az ünnepet más célra is használni, hogy az isteni szeretet az emberekbe ne valósuljon meg. Ez részben sikerült is, Fenyőfa ünnepnek, télapó ünnepnek, ajándékozási ünnepnek nevezni.

A világ és a Sátán mindent elkövet, hogy Jézus születésének napja ne a szeretet hanem egy mulatságos ünnep legyen. Akikben pedig még van egy kis isteni szikra azok ezen a napon elmennek templomba mert még nem hunyt ki szivűkből teljesen az Isten szeretete.

Mert Isten úgy szerette a világot,hogy egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, (ne jusson kárhozatra, megsemmisülésre.) hanem örök élete legyen. (János:3:16.) Ezt az isteni szeretetet kinálja nékünk maga az Isten, a Fiában Jézus Krisztusban.

Amig Jézus a földön élt emberi testben mindég a szeretetet hirdette, még akkor is amikor az emberi gyülölet a keresztfára függesztette. Így könyörgött az emberiségért: Atyám bocsájts meg nekik, mert nem tudják mit cselekszenek.

Az emberiség keresztre feszítette a szeretetet ami Jézus Krisztusban jelent meg.  Ő azért jött a világba, hogy a szeretetet hirdesse és nagy szeretetéből életét felajánlja a bűnbe és kárhozatban szenvedő emberiségért.

Mert örökké való szeretettel szeretelek téged ezért terjesztettem reád az én irgalmasságomat  (Jeremiás:31:3.) Ezért aki elfogadja az Ő szeretetét és úgy éli az életét ahogy Jézus megparancsolta követőinek, azokat kegyelembe részesiti és örök élettel ajándékozza meg.

Szeretnél az Ő követője lenni?  Fogad el Isten kegyelmi ajándékát késlekedés nélkül és az örök élet a tiéd lehet. Ne úgy tekintsd a karácsonyt mint más egyébbb ünnepet, hanem valóba szülessen meg Jézus az életedbe mert Ő a te megváltód.

Ő tud megváltani téged drága vérével amely tisztára mossa a te lelkedet. Minden bünödet megbocsássa, betegségeidből meggyógyit, örömet és boldogságot hoz a te életedbe. Én ezt tapasztaltam ezért ajánlom mindenkinek.

Övé a hatalom menybe és a földön ezért hív téged is, hogy legyél Isten gyermeke. Ő nagy szeretetéből feláldozta életét érted, hogy neked üdvösséged legyen.

Fogadd el ezt a nagy kegyelmet és meglátod életed megváltozik, jobb ember leszel. Jézus meg tud szabaditani káros szenvedéjeidből, betegségeidből meggyógyit, az ő szeretetéből gazdagá válhatsz.

Mert Jézus szegénnyé lett éretünk, hogy az Ő gazdagságából meggazdagodjunk és örömbe és szeretetbe éljünk. Olyan nagy az Isten szeretete, hogy emberi ésszel fel sem tudjuk fogni.

Ezért ne tétovázz!  Ma még a kegyelem idejét éljük, éljél ezzel a felkinált alkalommal és fogad be a szivedbe Jézus Krisztust.           Azt üzeni: Ímmé az ajtó előtt álok és zörgetek, aki megnyitja az ajtót, ahhoz bemegyek.

Nyisd meg a szived ajtaját és ereszd be a szivedbe Jézust, hogy Ő legyen a te életed ura.  Ha ezt megcselekszed te kapod a legnagyobb ajándékot. Ezt kivánom néked.        ÁMEN.

                                                 Pázmán  Gyula                                     Isten kegyelméből az Úr szolgája.

 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 54
Tegnapi: 35
Heti: 148
Havi: 1 033
Össz.: 287 794

Látogatottság növelés
Oldal: A szeretet a kereszténység legfőbb értéke
EGYEDÜL JÉZUS: az Ut az Igazság és az Élet - © 2008 - 2024 - pazman.hupont.hu

A HuPont.hu honlap ingyen regisztrálható, és sosem kell érte fizetni: Honlap Ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »