EGYEDÜL JÉZUS: az Ut az Igazság és az Élet

Az örök élethez sem vallási hagyományok követése, sem általunk mondott jó cselekedetek, sem tökéletes életvitel nem vezet az Atyához. EGYETLEN UT VEZET AZ ATTYÁHOZ JÉZUS KRISZTUS KERESZT ÁLDOZATA AMIT ÉRTED TETT !

 

A feltámadott Krisztus ünnepe.

A kereszténység három legnagyobb ünnepe közzül ünepeljük a Husvétot amely Jézus Krisztus feltámadásának ünnepe.

Ha sorjába veszük ezeket az ünnepeket, első ünnepünk a Karácsony Jézus Krisztus megszületése iletve földi eljövetele. Második ünnepünk Jézus Krisztus halála és feltámadása amely Nagypéntekkel kezdődik és husvét vasárnapjával válik valóra az emberiség megváltásával.  Harmadik ünnepünk a Szent Szelem kitöltetésének és az Egyház létrejötének ünnepe.

Husvét napján történt a történelem legnagyob csodája. Krisztus feltámadott a halottak közül legyőzve a halált. Ezzel bizonyossá vált, hogy az ember aki Krisztus képmása fel fog támadni az Idők végezetén.

Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hiszen őbenne el ne vesszen hanem örök élete legyen. mert Isten nem azért küldte az Ő Fiát a világba, hogy kárhoztassa a világot, hanem azért, hogy a világ megtartassék Ő általa.

Az evangélium Hirdeti Isten kimondhatatlan nagy szeretetét, mert az emberiség megváltására elküldte a menyből egyetlen szeretett Fiát, hogy emberi formát felvéve megmentse az emberiséget a Sátán karmaiból. Halálával és feltámadásával legyőzte a halált és győzelmet aratott a sátán felett.

Krisztus feltámadott és mi is feltámadunk akik hiszünk Őbenne. Egyedül a Krisztusban vetett hit amely legyőzi a világot és a világ fejedelmét a Sátánt.

Az igaz hitet megtérésünkkel érdemeljük ki, amikor teljesen elfordulunk a régi megszokott életünktől és egy ujj életet kezdünk Krisztussal. Mert egy az Úr, egy a hit egy a Keresztség.(Ef:4:5.)

Isten az Ő fiát nem azért küldte a világba, hogy az emberiséget vádolja vagy megfedje, hanem azért, hogy megmentse az ige által, ami a bibliában le van írva. Isten írott szavát és beszédeit a biblia leírja és ezek szerint kell élni, és bizni kell abban, hogy minden kijelentés igaz és valóságos.

Aki hisz az igében, azaz Jézus Krisztusban, annak örök élete van és nem megy kárhozatra hanem átment a halálból az életre. ez aszt jelenti, hogy a testi halál ugyan bekövetkezik, de a lelki szellemi halál nem, mert üdvösséget nyert a lelke és szelleme, így tovább él az Úrnál a Mennyben.

Akik nem fogadták el Jézus Krisztust és hitetlen világi életet élnek az ő lelkük és szellemük is tovább él egy másik várakozó helyen, amelyet Pokolnak a gyötrelemnek helyének nevez a biblia. Itt várják meg a feltámadást és az utolsó ítéletet.

Az ember eldöntheti földi életében hol akarja eltölteni a testi halál utáni időket a Mennybe vagy a Pokolba. Mert a szellemünk elpusztithatatlan mivel Isten így teremtette.

Mindenki saját maga dönti el saját sorsát, mert Isten szabad akaratal ruházta fel az embert.  Ma még a kegyelem idejében élünk. Kegyelem által léphetünk be Isten jelenlétébe.

Jézus krisztus földi életében hirdette Isten országát és azt hogyan szabadulhatunk meg a Sátán rabságából. Betegeket gyógyitott, halottakat támasztott fel.  Különböző csodákat tett amire ember nem volt Képes, ezért az irigykedő zsidók és a római helytartó kereszthalálra itélte. Az akkori világ és sajnos a mai világba is sokan megvetik Jézust és tagadják Istenfiuságát, hogy Jézus Krisztus Isten Fia az elküldött Mesiás.

A próféciák előre megjövendölik a Mesiás eljötét szenvedését és halálát és maga Jézus is háromszor kijelenti szenvedését halálát és feltámadását. Ezért a halála és feltámadása győzelem a halál és a Sátán felet és üdvösség a benne hivőknek.

Ezért mondja Isten igéje: hogy aki hiszen Őbenne az nem vész el, hanem örök életet kap Jézustól aki megváltotta a haláltól. (Lelki szellemi haláltól)

Jézusnak azért kellett meghalni a kereszten, hogy a megváltás müvét véghezvigye és az emberiséget aki hisz Őbenne megmentse és örök élettel ajándékozza meg.

A biblia azt tanitja: Aki hiszen őbenne, el nem kárhozik: aki pedig nem hisz, immár elkárhozott, mivel, hogy nem hítt az Isten egyszülött Fiának nevében. (János: 3:18.)

Amivel Isten megbizta Jézust azokat végrehajtotta mint engedelmes fia Istennek. Nagypéntek elő estéjén megkötötte tanitványaival az öröké tartó szövetséget az Ő vére által, amelyet Újszövetségnek nevezünk. Ez a szövetség az utolsó vacsorán a kenyér és a bor szinében történtek melyet Úrvacsorának nevezünk.

Úrvacsorával minden Krisztusban hivő ember él. A kenyér Jézus megtöretet szent testének a jelképe. A bor (vörös bor) Jézus kiontatott vérének a jelképe amelyet úgy kell magunkhoz venni mintha Jézus Krisztus valóságos teste és kiömlő vére lenne. Jézus parancsba adta, hogy ezt cselekedjük az Ő emlékezetére, miglen visszajön  ebbe a Világba.

A vacsora után a Gecsemáné kertjébe mentek, ahol Jézus tanitványaival megpihenni szokott. Itt fogták el éjjel Judás árulása által, aki harminc ezüst pénzért el árulta.

Nagypéntek hajnalán megkinozták. a reggeli órákban a Zsidó papok javaslatára Poncius Pilátus római helytartó kereszthalálra itélte.

A keresztre feszités a mai időszámitás szerint kilenc és tiz óra között történt. Két gonosztevő közzé feszitették meg. Kinszenvedése alatt tizenkét órától délután három óráig sötétség lett az egész földön. (Máté:27:45.)

Itt a hitetlen emberek arra gondolnak, hogy napfogyatkozás volt. De itt Isten boritotta sötétségbe a földet, azért mert a sötétség úra a Sátán hatalma legyőzetettet Krisztus szenvedése alatt.

Halála délután három órakor következet be, amikor lelkét és szellemét visszaadta az atyának.  Lelkének és szellemének kilehelésével ért véget földi élete, amelyet földrengés és a kősziklák megrepedése követte. (Máté:27:51.)

A Jeruzsálemi templom szentéjének kárpit függönye ketté hasadt, ami azt jelenti megnyilt a Mennyország kapuja minden hivő ember számára, aki Krisztussal él és néki szánja az életét.

Ezek a jelek azt mutatták, hogy Jézus Krisztus elvégezte földi küldetését, amelyet válalt az emberiség megmentéséért.

Az este közeledtével Jézus Krisztus testét levették a keresztfáról és eltemették a sziklasirba. Harmad napra vasárnap hajnalán bekövetkezett a történelem legnagyobb csodája Jézus Krisztus feltámadt és elhagyta a sziklasirt.

A sir üres. Isten feltámasztotta az Ő fiát testben mert nem uralkodhatott rajta a halál mert bün nélkül való volt nem apától hanem Istentől fogantatott.

Nékünk hivő embereknek élő Krisztusunk van, aki a Mennybe visszatérve elküldte nékünk pünkösdkor a Szentlelket. (Szent Szellemet) hogy lelke által benünk éljen mi pedig Őbenne.  Dicsősség Istennek.      ÁMEN.

                                                  Pázmán Gyula.

                                Isten kegyelméből az Úr szolgája.

 

KRISZTUS FELTÁMADOTT. HÁLELLUJA.

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 73
Tegnapi: 44
Heti: 235
Havi: 912
Össz.: 288 864

Látogatottság növelés
Oldal: A feltámadott Krisztus Ünnepe
EGYEDÜL JÉZUS: az Ut az Igazság és az Élet - © 2008 - 2024 - pazman.hupont.hu

A HuPont.hu honlap ingyen regisztrálható, és sosem kell érte fizetni: Honlap Ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »